2025. nov. 6. | energetika, hírek
Rég volt a távhő szektort érintően ilyen aktív a jogalkotó, több új jogintézményt alkotott, (pl. maradékhő, maradékhő-értékesítő, kötelező fejlesztési terv, megújuló származási garancia) amelyek közül a származási garancia kapcsán bennem felmerült gondolatok ragadtatták meg velem a klaviatúrát. [Lásd: a távhőszolgáltatás során felhasznált hőenergia eredetét igazoló származási garanciáról szóló 263/2025. (VIII. 13.) Korm. rendelet]
A mintát a szabályozásra bizonyára a VER-en már régóta működő (megújuló energiaforrás) származási garancia rendszer adta. Ugyanakkor az is ismert, hogy a magyar távhőszektor a VER-rel ellentétben nem egy egységes és együttműködő országos rendszer, hanem sok különálló távhőrendszerből áll, amelyek egymással fizikailag nem állnak összeköttetésben. Ezt az adottságot viszont a jogi fikció segítségével figyelmen kívül hagyhatta a jogalkotó, és így a származási garancia rendszere lehetővé teszi, hogy az „X” településen termelt megújuló energián alapuló távhőt „Y” település távhőszolgáltatójánál lehessen felhasznált hőnek kimutatni.
Ha abból indulok ki, hogy a megalkotott szabályozási háttérrel a jogalkotó a távhőszolgáltatók számára ad a hatékony távfűtés törvényi definíciójának való megfelelőséghez adminisztratív (segéd)eszközt, akkor azt mondanám, hogy ebből a szempontból a feladatot ügyesen megoldotta. Ha ez a rendszer beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor annak eredményeként biztosan szebben fog mutatni a statisztikákban a hazai távhőszektor tagjainak törvényi definíció szerinti hatékonysága.
A származási garancia effektív költségéről/hasznáról viszont még nem beszéltünk, amit – tekintve, hogy erősen szabályozott a távhőárak kialakításának rendszere – nem is lehet egyszerűen a „piacra” bízni, hogy majd az megoldja a szokásos kereslet-kínálat modell mentén. Ezért a szabályozónak ezzel is lesz dolga.
Adódnak a kérdések. Elismeri a származási garancia bekerülési árát a szabályozás indokolt költségként a távhőszolgáltatónál, ha igen, milyen áron? Lehet ezen olyan haszna a távhőtermelőnek, amit nem kell kötelezően visszaforgatnia a távhőtermelés fejlesztésére, mert a származási garancia értékesítése az nem távhőtermelésnek tekinthető, hanem egyéb tevékenységből származó bevétel? És így tovább.
Összefoglalva: valamit tenni kellett azért, hogy a hatékony távfűtés EU-s jogból implementált – meglátásom szerint túlzóan a távhőtermelés energiamixére koncentráló – definíciójának való megfelelés több távhőszolgáltató számára is elérhető legyen, és bízom abban is, hogy a felmerülő kérdésekben egy korrekt joggyakorlat alakul majd ki. De végső soron ez még mindig csak játék a számokkal, a távhő lokális szintű hatékonyságnövelésének dimenziójában ebből nem származik kézzelfogható eredmény. Ezért még bőven maradt tér a hatékonyságnövelés támogatására, egyúttal érdemes lenne a hőtermelői energiamixen alapuló hatékonysági megközelítéshez képest szélesebb spektrumon közelíteni a témához.
2023. szept. 30. | energetika, hírek, környezetvédelem, technológia
A kormány által társadalmi vitára bocsátott Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve REPowerEU-fejezet (a továbbiakban: Tervezet) a geotermikus energia tekintetében is tartalmaz elképzeléseket annak érdekében, hogy a geotermikus energia részaránya az ország energiamixében, különösen a távhőellátásban érdemben növekedhessen.
A Tervezetben lévő „Reform 12 – A geotermikus szabályozási keret fejlesztése” elsősorban kutatási/bányászati szempontból kívánja a jogszabályi keretet fejleszteni, az időközben megszerzett jogalkalmazási tapasztalatok alapján, míg a Tervezet „Beruházás 11: Földhő hasznosítása” részében egyrészt a geotermikus termeléshez szükséges fúrás kockázatát mérsékelni hivatott változó intenzitású támogatást, másrészt a földhő hasznosítását szolgáló földfelszíni berendezésekhez, erőmű létesítéséhez kíván kedvezményes hitelkeretet biztosítani.
A neuralgikus pont az, hogy a Tervezet a beruházásokat támogatja ugyan, de nem veszi figyelembe, hogy a beruházás elkészülte után a távhőtermelő szabályozott piaci körülmények között működve, hatósági áron értékesítheti a termékét, ahol a mai körülmények között még szerénynek sem igazán mondható megtérülésre van módja, a jogszabályban[1] előírt bruttóeszközre vetített 4,5%-os nyereségtényező mellett, így ez ma egyáltalán nem vonzó terület a befektetők számára.
A jelenlegi, amúgy nem túl rózsás energiapiaci helyzetnek van egy olyan hozadéka, hogy most fiskális szempontok miatt is bőven megérné az eddigieknél erősebben ösztönözni a geotermikus energia kitermelését, mivel a távhőtermelésben a korábbiakhoz képest 4-szer drágább földgáz egy részét válthatná ki. A kérdést tehát úgy is feltehetjük, hogy melyik a fiskálisan racionálisabb és egyben az energiaszuverenitást jobban szem előtt tartó döntés: fenntartani a drága, devizában elszámolt és bizonytalanságokkal övezett import földgáz felhasználás támogatását, vagy inkább a hazai, időjárásfüggetlen, a dekarbonizációs célok elérését is segítő, a földgáznál lényegesen olcsóbban és forintban elszámolhatóan előállítható földhőre lenne jobb költeni, a távhőárszabályozáson keresztül?
Nyilván ez a kérdés költői, hiszen a Tervezet is úgy fogalmaz, hogy a geotermikus energia növelése „összhangban van a Nemzeti Energia- és Klímatervvel, ami célul tűzte ki a földgáz részarányának 50% alá́ csökkentését a távhő termelésében.” Viszont ez esetben nem elégséges a beruházások megvalósítását valamilyen szinten támogatni, mert a befektetőnek ez még önmagában elégséges hasznot nem biztosít. Egyszóval, a szabályozott távhőpiacon a piacihoz hasonló megtérülést kell biztosítani a szabályozásnak ahhoz, hogy vonzó legyen ez a terület, viszont ez a jelenlegi földgáz árak mellett már sokkal inkább megérné az állam számára is, mint eddig bármikor, hiszen az elmúlt fűtési időszakban előfordult, hogy a geotermikus energia összköltsége a tizede volt, a földgázból előállított távhő összköltségének. És nem kell nagy dolgokra gondolni a szabályozás módosítása tekintetében sem, hiszen elég lenne a jogszabályban lévő nyereségtényezőt módosítani kifejezetten a geotermikus energiát hasznosító távhőtermelők tekintetében például úgy, hogy a nyereségtényező évente változó mértékű legyen, és meghatározott fordulónapon érvényes EUR-ban denominált hosszútávú (10 és 15 éves) állampapírok súlyozott átlagos hozamát a szokásos üzleti kockázati felárral (6 százalékponttal) meghaladja. Ez eredményezné azt, hogy a szabályozott piacon az elérhető haszon már vonzó legyen, de ne alakulhasson ki extra profit.
Azt is meg merem kockáztatni, hogy a megtérülés piaci szintű biztosítása ezen a szabályozott piacon csak szükséges, de nem elégséges módosítás ahhoz, hogy a beruházások elinduljanak, mert arról még nem esett szó, hogy mennyi minden további feltételtől (fúrógép, szakember rendelkezésre állása) függ még a beruházások megvalósítása. Azt viszont nyugodtan kijelenthetjük, hogy ha egy geotermikus beruházás eleve nem képes hasznot hajtani a hatósági távhőárakon keresztül a beruházónak, akkor az a beruházás nem fog megvalósulni, holott az, hogy jelenleg az energiaszuverenitásunkat növelni képes földhő egyben a legolcsóbb is, olyan szerencsés együttállást jelent, amelynek révén könnyedén lehetne win-win szituációt elérni az üzleti érdek és a közjó viszonylatában. Az energiaszuverenitás értéke felbecsülhetetlen, eleve minden pénzt megér, és ha ráadásként a geotermikus energia segítségével még fiskális megtakarításunk is keletkezik, akkor azt a keveset, amibe kerül, nem tudjuk jobb helyre tenni.
[1] 50/2011. (IX 30) NFM rendelet 5. §
