2024-ben új lehetőség jelent meg a Magyarországon a külföldi befektetők számára: a vendégbefektetői vízum és tartózkodási engedély. Ennek kedvező feltételeire való utalásként már magyar aranyvízumként, vagyis „Hungarian Golden Visa”-ként emlegetik a konstrukciót. Mivel az első közzététele óta több ponton is módosították a vonatkozó törvényt, ebben a cikkben bemutatjuk, jelenleg milyen feltételekkel lehet vendégbefektetőként Magyarországon tartózkodási engedélyt igényelni.

A vízum birtokában kérvényezhető vendégbefektetői tartózkodási engedély Magyarországon való tartózkodásra és a schengeni övezetben való szabad mozgásra jogosítja fel a befektetőt, valamint családját 10 – meghosszabbítás esetén akár 20 – évre. Ellentétben más EU tagállamok, például Portugália bevett gyakorlatával, nem szükséges a kérelem benyújtásához korábbi magyarországi tartózkodás. A teljes engedélyezésifolyamat gyorsított eljárásban, akár 6-8 héten belül lezajlik, és a lehetőség rendkívül széleskörűen rendelkezésre áll szinte minden nemzetiségű kérelmező számára.

Vendégbefektetői vízum

A vendégbefektetői tartózkodási engedély megszerzéséhez elsőként a vendégbefektetői vízum megszerzése szükséges. Ez a speciális vízum a tartózkodási engedély igénylésére, többszöri beutazásra és (száznyolcvan napon belül kilencven napot meghaladó) tartózkodásra jogosít fel.

A törvény szerint a vízumot az a harmadik országbeli állampolgár igényelheti, akinek beutazásához és tartózkodásához magyarországi befektetéseire tekintettel nemzetgazdasági érdek fűződik. Mindez a gyakorlatban annyit jelent, hogy eleget tesz az alábbi feltételeknek:

  • Nyilatkozik, hogy 250 000 € értékben fog befektetési jegyet jegyezni az MNB által nyilvántartásba vett, erre a célra alkalmas, egyedi szabályoknak megfelelő ingatlanalaptól.
  • Igazolja, hogy a befektetéshez elegendő, törvényes eredetű összeggel rendelkezik, amely külföldi bankszámláról átutalható.
  • Írásban kötelezettséget vállal arra, hogy a befektetést megvalósítja a vendégbefektetői vízum kiadását követő hat hónapon belül.

A névre szóló befektetési jegyet közvetlenül a vendégbefektetőnek kell jegyezni, és legalább 5 évig nem lehet elidegeníteni. Főszabályként a program feltételeinek olyan ingatlanalap által kibocsátott befektetési jegy felel, meg, amely ingatlanalap nettó eszközértéke legalább 40%-át Magyarországon megvalósuló, lakás funkciójú ingatlanba történő befektetések teszik ki.

A korábbi törvényszöveggel ellentétben még sincs lehetőség arra, hogy legalább 500 000 € értékű magyarországi lakóingatlan megszerzésével kérelmezzenek tartózkodási engedélyt külföldiek. Először ennek lehetőségét 2025. január 1-re halasztották, azonban mostanra véglegesen törölték.

Egyébként a fenti befektetésen kívül vendégbefektetői tartózkodási engedély jogosultsági feltételei teljesíthetők oktatási, tudományos, kutatási, művészeti alkotótevékenység támogatása céljából valamely közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány által fenntartott felsőoktatási intézmény részére juttatott 1 000 000 € értékű pénzbeli adománnyal is.

A vendégbefektetői vízum kiadása iránti kérelmet azon a magyar külképviseleten kell benyújtani, amely a kérelmező állandó vagy szokásos tartózkodási helye, vagy állampolgársága szerinti országban működik. A vendégbefektetői vízum érvényességi ideje 6 hónap.

Vendégbefektetői tartózkodási engedély

A vendégbefektetői vízum birtokában kérelmezhető a tartózkodási engedély. A vendégbefektetői tartózkodási engedély legfeljebb 10+10 évig biztosítja a befektetők és családtagjaik számára a magyarországi tartózkodás, munkavégzés és vállalkozás lehetőségét. Emellett pedig a vendégbefektető szabadon utazhat schengeni térségen belül anélkül, hogy külön vízumot kellene igényelnie az adott országba. A tartózkodási engedély érvényességi ideje meghaladhatja a kérelmező úti okmányának érvényességi idejét.

A kérelmet a vendégbefektetői vízummal történő beutazás vagy vízummentesség esetén a Magyarország területére történő első jogszerű belépést követő 30 napon belül kell benyújtani (a korábbi 93 nap helyett) az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságnál. Ezt követően a jelentkezőnek szintén az első jogszerű belépéstől számított 6 hónap áll rendelkezésére, hogy a befektetését megfelelően igazolja az idegenrendészet felé.

A vendégbefektetői tartózkodási engedély nemcsak a befektetőre, hanem családtagjaira is kiterjed, beleértve a házastársat, eltartott gyermekeket és az, eltartott szülőket is. Sőt, bizonyos esetekben testvérek és egyenes ági rokonok is jogosultak lehetnek, ha egészségi állapotuk indokolja.

Állampolgárság megszerzésére

A vendégbefektetői tartózkodási engedély nemcsak hosszú távú tartózkodást biztosíthat, hanem a magyar állampolgárság megszerzésének első lépése is lehet. 8 év jogszerű és tényleges tartózkodás után – nyelvvizsgával és kulturális teszttel – a befektetők és családtagjaik magyar állampolgárságot is kérelmezhetnek, így teljes jogú magyar állampolgárokká, ezáltal uniós polgárokká válhatnak.

Adózási előnyök a vendégbefektetők számára

Magyarország versenyképes adókörnyezettel várja a vendégbefektetőket. Az egyik legnagyobb előny a pozitív adóalap 9%-nak megfelelő társasági adó, amely az egyik legalacsonyabb Európában. A személyi jövedelemadó a jövedelem mértékétől függetlenül, egységesen 15%. Ezenkívül a kettős adóztatást elkerülő egyezmények sora biztosít lehetőséget arra, hogy a külföldi jövedelmek kedvező adózási feltételek mellett legyenek kezelhetők.